Négy hónap múlt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem. Ezen idő alatt boncolgattam, elemezgettem és leszűrtem a tanulságokat lakóhelyem lehetőségeit, hibáimat és az előttem álló feladatokat tekintve. Dolgoztam munkahelyemen, civil szervezetünkben. No és persze erőt gyűjtöttem, pihentem.

Most elsőként egy hétvégi programot ajánlanék olvasóim figyelmébe, kissé fanyar, irigy szájízzel.
Szeptember 2-4 között rendezi meg Budapesten az IBIS Hotelben aktuális konferenciáját a SIPE, a szaktekintélyeket felvonultató nemzetközi kifejezéspatológiai intézet.
Tavaly decemberben értesültem róla és nagyon megörültem neki. Aztán pár hónapja megérkezett a részletes – pompásnak és nívósnak ígérkező-  programot tartalmazó meghívó.
Eddig tartott örömöm. Számoltam. Összeadtam a részvételi díjat, a napi ebédeket és a vacsorát, majd ezt megfejeltem vidéki lévén az útiköltséggel, szállásdíjjal és megkaptam közel egy havi közalkalmazotti fizetésem. :(
OK, vegyük ki az ebédet, hiszen jó nekem a szendvics. Még mindig sok(k). 
Vegyük ki a másik kapcsolatépítésre alkalmas kötetlen programot, a vacsorát. Még mindig nem megy.
Fájó szívvel húzom ki naptáramból és jelzem munkahelyemen, köszönöm, nem kérek szabadságot.
Mindettől függetlenül tartalmas időtöltést, sok hasznos információt és virágzó kapcsolatokat kívánok a részvevőknek és külön sok sikert ismerőseimnek, művészetterapeuta kollégáimnak, akik előadóként vesznek részt az eseményen.

Bízom benne, ha nem is teljes terjedelmében, de legalább absztraktokban, zanzásítva hozzájuthatok az előadások anyagához.

Még nem késő, ha valakit érdekel itt a link, lehet jelentkezni! Pótolhatatlan élményben lesz része annak, aki elmegy!

http://www.sipe2010.com/


 

Szerző: mézga kriszta  2010.08.31. 12:07 2 komment

Címkék: programajánló konferencia művészetterápia

A bejegyzés trackback címe:

https://kepbenvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr412261276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.