Nagyon régen nem jelentkeztem. Ez nem jelenti azt hogy a művészetterápia vonata kisiklott volna, épp ellenkezőleg! 

Nagyon sokat dolgozom. Előző postomban említett fogyatékkal élőkkel folytatott program is halad szépen, egyre többen csatlakoznak, az eredmények önmagukért beszélnek (előbb-utóbb talán időm is lesz rá hogy Veletek is megosszam)

Szintén folytatódik a börtön falain belül végzett munkám is, csakúgy mint az egyéni, életvezetési nehézségeken átsegítő tanácsadó tevékenységem.

Azonban fő csapásvonalam még mindig a pszichés sérültek köre, amivel kapcsolatban működik 1990 óta egy civil szervezet is, röviden FORRÁS EGYESÜLET, hosszabban FORRÁS Pszichés Problémákkal Küzdőket Támogató Egyesület.

Idén olyan szinten nyirbálták meg a pályázatokat, hogy a civil szféra nagyon nehéz helyzetbe került. Tudom hogy sok szervezet van és olykor már idegesítő tud lenni a kérés, de hátha... 
Kérlek benneteket, ha nem vagytok másfelé elköteleződve, ajánljátok fel adótok 1%-át annak az 1990 óta működő civil szervezetnek ahol társadalmi munkában titkári teendőket látok el, ahol sérült emberekkel foglalkozunk. 
Név: FORRÁS Pszichés Problémákkal Küzdőket Támogató Egyesület 
Adószám: 19270373-1-20

 

Minden segítség jól jön. Szervezetünk nem működtet pénzt felemésztő apparátust, nincs irodaház, szolgálati kocsi, egyéb juttatások. Elsősorban közösségi programokkal igyekszünk segíteni, elkerülni a dekompenzálódást, a visszaesést.

Holnap éppen farsangi mulatságot szervezünk a kórház falain belül a betegeknek, ahova sikerült önkéntes alapon meghívni (idén is) a helyi ROLLER zenekart. Kedden Teaház és még reményeink szerint sok-sok program, ami segít kitűzött céljaink elérésében.

Sajnos (?) nem túl sok időm van, ezért el vagyok maradva a frissítésével, de honlapunkon közvetlenül tájékozódhattok szervezetünkről.

Köszönöm még egyszer!

www.forrasppktegyesulet.freeweb.hu/

Szerző: mézga kriszta  2011.02.22. 10:11 Szólj hozzá!

Címkék: 1% civil szervezet közösségi program pszichés sérültek

A bejegyzés trackback címe:

https://kepbenvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr62679043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.