Mikor szikra gyúlt fejemben hogy blogot írok művészetterápiás munkámról, tapasztalataimról egy dologról elfelejtkeztem. Az időről. Ez az a jelenség amiből a legkevesebb van jelenleg. Az igazat megvallva örülök neki. Azt jelenti van dolgom, van mit tenni.
Itt sorakoznak a rajzok előttem az asztalon amikről írni szeretnék. Köztük depresziós, magányos, szuperszenzitív 13 évesé, sematizálásra kényszerített olasz óvódásé, szuicid férfié, illetve szkizoid nőé. Türelmet és időt kérek!
Tegnap nagy eseményen estünk át.
Gyógytornász munkatársammal megnyitottuk HELY-ünket. ZEG-Zug Egészség Kuckó néven.
Az elmúlt hetekben mindennapi munka mellett esténként, hétvégenként ez nyújtott elfoglaltságot. Most már "csak" annyi hiányzik ,hogy az emberek felfedezzék. Hogy ne csupán a gyógyszerekben lássák a gyógyítás, a szenvedésnyomás enyhítését. Hogy életszemléletük, látásmódjuk megváltozzon. Nem lesz könnyű ez egy vidéki megyeszékhelyen. El kell fogadtatunk, fel kell ismertetni, hogy aki önismereti csoportba jár az nem hülye, és nem bolond az sem, akinek olykor vagy akár rendszeresen beszélgetésre, kis iránymutatásra, vagy egyszerűen csak megerősítésre van szüksége, hogy "ez az! Jól csinálod!"
Hosszú lesz az út. Tudom milyen görcsökkel ülnek be hozzám akár csoportra, akár egyéni beszélgetésre az emberek. De tudom azt is, milyenek amikor távoznak! 
Mindemellett nagy munka. Rettenetesen nagy. Meglátni, felismerni mi az, amit eddig rosszul csinált, mi az a jó amit nem lát, "nem tud" észrevenni. Strapás. De megéri.
Láttam tegnap arcokat, akik bizalommal fordultak felém, láttam előítéleteseket is. Ráérek. Úgy sincs időm. :) Hiszem, előbb-utóbb ráébrednek az emberek hogy könnyebb kivülről szépnek, fiatalosnak tűnni, könnyebb érvényesülni, túllépni az akadályokon, ha belül rend van. Itt vagyok! Használjanak ki! Romboljunk, majd építsünk újjá, immár erős alapokkal, keményre égetett téglával, és stabil tetővel!
Pár képet töltök fel ZEG-Zugról, ami köztünk mindig a HELY marad, illetve a linkjét ide biggyesztem, aztán visszatérek a pénteki esztergomi művészetterápiás előadásomhoz, aminek végleges szövege még igencsak fésülésre szorul. Jaj, az az IDŐ!
