blogkezdo.jpg

Október 24-26.-án szakmai meghívásnak eleget téve részt vehettem egy nemzetközi művészetterápiás konferencián. Egészen pontosan SIPE Colloquium  ( http://www.sipe2013.com/ ) elnevezésű rendezvényen.

Ez egy 3 évenként megrendezett szakmai program, ahol a művészetterápiával foglalkozó szakemberek (pszichiáterek, pszichológusok stb.) találkoznak, eszméket cserélnek, diskurzusokat folytatnak, új, általuk kifejlesztett módszereket mutatnak be workshop keretén belül.

Az a megtiszteltetés ért, hogy nyár elején felkértek a konferencián előadóként megjelenésre, valamint egy hagyományindító kerekasztal beszélgetésen történő részvételre. Megyémet egyedüliként képviseltem.

Egy 30 perces filmmel készültem, melyet a zalaegerszegi Vörös István technikai (vágás, szerkesztés) segítségével sikerült elkészítenem. Ez a film bemutatta kórházi, fogyatékos otthoni, valamint pszichiátriai betegek otthonában történő munkámat, a helyszínek adta lehetőségeket, nehézségeket, további célokat, feladatokat. A film megtekintése után reflexiók következtek, majd az un. kommunikatív mozgásterápiába kóstolhattak bele a résztvevők.

blog3_1.jpg

Másnap reggel pedig 4 kollégámmal nyilvános kerekasztal keretén belül 3 ponton boncolgattuk a művészetterápiát. Ki milyen módon dolgozik, milyen körülmények között, melyek a jövőbeli tervei, miképp lehetne a művészetterápiát integrálni a mindennapok során (nem csak a pszichiátriában, és a szociális, ill. eü.-i szférában, hanem az egészséges emberek érdekében is), és megvitattuk azt a fontos kérdést is, hogy igenis különbözik, mégpedig nagyon sokban különbözik a foglalkoztatás a művészetterápiától. Például ezért nem helyes 1-1 ad hoc jellegű rajzolást művészetterápiának nevezni.

Konklúziók melyekkel zártuk a hétvégét: egyrészt a kerekasztal meghívást kapott a januárban megrendezésre kerülő Magyar Pszichiátriai Társaság Nemzeti Konferenciájára, a vita további folytatására, még szélesebb körben való megtárgyalására, másrészt célunk, hogy a szociális és eü.-i törvény idevágó szakasza kötelező szakmai elemként tartalmazza művészetterápiát, valamint a művészetterapeuta szakmai továbbképzés minőségére, a kikerülő szakemberek alkalmasságára való fokozott odafigyelést.

..és hogy miért lehet ez érdekes a blogolvasó laikusnak?

A művészetterápiából nem csupán az egészségügy és a szociális szféra profitál, nem csupán ezeken a területeken lehet vele eredményt elérni, hanem a személyiség fejlesztés, a szociális kompetenciák fejlesztése, önismeret, tehát az egészséges társadalom mindennapjainak sikeressége is növelhető általa. Akár egyénekben gondolkodunk, akár szervezetben (pl. munkahatékonyság, terhelhetőség, megküzdési technikák). Ugyanígy a nyomhagyásos korszaktól (ami a csecsemő másfél éves kora) egészen az időskorban bekövetkező halálig minden életkorban sikeresen alkalmazható.

A fél órás filmet személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt nem mutatom be kitartó olvasóimnak, de néhány képet -melyek közül párral már találkozhattak facebook profilomon ( https://www.facebook.com/muveszetterapia )   is- bemutatok az illusztrációk közül.

blog_1.jpg

blog2_2.jpg

 blog4_1.jpg

blog5_1.jpg

blog6_1.jpg

blog7_1.jpg

Szerző: mézga kriszta  2013.11.12. 18:00 Szólj hozzá!

Címkék: konferencia művészetterápia személyiségfejlesztés szociális kompetencia

A bejegyzés trackback címe:

https://kepbenvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr215629339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása