Négy hónap múlt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem. Ezen idő alatt boncolgattam, elemezgettem és leszűrtem a tanulságokat lakóhelyem lehetőségeit, hibáimat és az előttem álló feladatokat tekintve. Dolgoztam munkahelyemen, civil szervezetünkben. No és persze erőt gyűjtöttem, pihentem.

Most elsőként egy hétvégi programot ajánlanék olvasóim figyelmébe, kissé fanyar, irigy szájízzel.
Szeptember 2-4 között rendezi meg Budapesten az IBIS Hotelben aktuális konferenciáját a SIPE, a szaktekintélyeket felvonultató nemzetközi kifejezéspatológiai intézet.
Tavaly decemberben értesültem róla és nagyon megörültem neki. Aztán pár hónapja megérkezett a részletes – pompásnak és nívósnak ígérkező-  programot tartalmazó meghívó.
Eddig tartott örömöm. Számoltam. Összeadtam a részvételi díjat, a napi ebédeket és a vacsorát, majd ezt megfejeltem vidéki lévén az útiköltséggel, szállásdíjjal és megkaptam közel egy havi közalkalmazotti fizetésem. :(
OK, vegyük ki az ebédet, hiszen jó nekem a szendvics. Még mindig sok(k). 
Vegyük ki a másik kapcsolatépítésre alkalmas kötetlen programot, a vacsorát. Még mindig nem megy.
Fájó szívvel húzom ki naptáramból és jelzem munkahelyemen, köszönöm, nem kérek szabadságot.
Mindettől függetlenül tartalmas időtöltést, sok hasznos információt és virágzó kapcsolatokat kívánok a részvevőknek és külön sok sikert ismerőseimnek, művészetterapeuta kollégáimnak, akik előadóként vesznek részt az eseményen.

Bízom benne, ha nem is teljes terjedelmében, de legalább absztraktokban, zanzásítva hozzájuthatok az előadások anyagához.

Még nem késő, ha valakit érdekel itt a link, lehet jelentkezni! Pótolhatatlan élményben lesz része annak, aki elmegy!

http://www.sipe2010.com/


 

Igen, tudom. Nagyon elhanyagoltalak benneteket.
Nem tudok, illetve inkább nem akarok ígérni most sem. Igyekszem, mert történés és érdekesség van rengeteg. Sokat dolgozom, sok érdekes esettel találkozom. Nehéz egyensúlyozni, úgy, hogy az ismeretátadás, a figyelemfelhívás, a különlegesség mellett ne sérüljön a személyiségi jog, hogy ne kerüljön senki kényelmetlen helyzetbe. Újfent csak azt tudom mondani, igyekszem.
Mostani postom inkább csak hír adó, mintsem szórakozató esetbemutató.
Mint korábban olvashattátok ősszel, gyógytornász kolléganőmmel gumikötél nélküli bungee jumpingot követtünk el. Béreltünk 90 négyzetmétert és sok munkával létrehoztunk egy olyan helyet, amit büszkén vállaltunk, ahol olyan körülmények között tudtuk fogadni a hozzánk betérőket, ami szerintünk elengedhetetlen a terápiás kapcsolathoz. Ahogy férjem fogalmazott, gyakorlatilag létrehoztunk egy otthont, egy meleg lakást, ami megkönnyíti a lélekhez való eljutást.
Mindez mára múlt idő. Zeg-Zug Kuckónk bezárt. Az okokat milliószor elemeztük, ezerszer körbejártuk, szétcincáltuk. Nem szeretnélek ezzel untatni. Én még mindig látok benne rációt. Nem adtam fel. Ha szerényebb körülmények között is, de folytatom munkám. Egyenlőre a kórházi teendőim mellett, bár nem titkolt vágyam, hogy szabadúszó lehessek, annak minden kínjával és szépségével együtt.
Ma kaptam egy kedves telefont a néhai Kuckó környékéről. Jelezték, hogy a már üres épületben többen kerestek engem. Nem találtak. 
Nem tudom kik voltak, de mivel elérhetőségemet nem tudták, csak sejtem, hogy korábbi elégedett kliens ajánlására érkeztek.
Itt vagyok, tettre kész vagyok! Keressetek bátran, mert elpusztíthatatlan vagyok.  :)
Elég, ha rákattintatok a bal oldali menüben a Képben vagyok linkre, és máris kapcsolatba tudtok velem lépni.
Várlak benneteket!
 

Hétvégén – a lehető legjobbkor- újra kaptam egy kis pluszt, szakmai elismerést, amire mindannyiunknak szüksége van, még akkor is, ha valaki olyan megátalkodott, mint én. (Gondoljunk csak a Maslow piramisra)

Szeretem a munkám, a maximálisra törekszem. Jár az agyam miképp lehetne még jobb, még hatékonyabb, folyamatosan megújuló. A csoportjaimon, terápiáimon résztvevők, valamint a hozzám elfogulatlanul közeledő szakmabéliek is elismernek, azt gondolom, kedvelnek is. Szeretem a munkám, mégsem érdekérvényesítő kapcsolatépítéssel töltöttem az elmúlt évtizedeket –ebből tizennégyet jelenlegi munkahelyemen, rátalálva hivatásomra-, hanem éltem úgy, hogy abban lehetőség szerint mindenre jusson idő, ami számomra fontos. Ezért nem tudatosan és célirányosan kerestem az ismeretségeket, ellenben igyekeztem olyan emberek között lenni, akikkel jó együtt, gondolataink hasonlatosak. Azt gondoltam utópisztikus és valami múltból itt ragadt hippi gondolkodással, hogy elég, ha jól végzem a munkám, és majd – a remélhetőleg jó – hírem, és munkatapasztalatom száll tovább, biztosítva, hogy álcázott és kevésbé álcázott harcok helyett csak és kizárólag a munkámmal tudjak foglalkozni. Persze ez nem működik. Főleg a városban ahol élek. Élek? Dehogy! Épp ez a baj. Nem itt élek. Munkaidőmön kívül szinte semmit nem tartózkodtam a városban. Le is épültek, eltűntek helyi kapcsolataim.
Viszont szép lassan fény derült szellemi tőkém folyamatos csapolására, aminek gyümölcsét aztán azok aratták le, akik tudatosan barátkoznak.
Elgondolkodtam milyen nagyszerű árufeltöltő leszek majd egy hipermarketben diplomáimmal és tudásommal a zsebemben, fejemben.
Aztán persze az élet mindig kompenzál, no és hát én sem az a fajta vagyok, aki csak úgy megadja magát a sorsnak. 
Hétvégén ismerkedés céljából meghívtak egy tréningre. Igen, természetesen ezúttal sem városomban. 
Beszéltem munkámról, elmondtam milyen mérhető, valamint szubjektív eredményei vannak a szakszerű művészetterápiának speciális csoportjuknál. 
Érdeklődő, bizalommal felém forduló tekintetekkel találkoztam. Olyanokkal, akik nem vetélytársat láttak bennem, hanem lehetőséget, ami a többi beavatkozással együtt komplex és még hatékonyabb munkát jelent.
Kaptam ötleteket is, kérdéseket, konkrét ajánlatokat is.
Jó hétvége volt! Köszönöm!
Talán mégsem polcokat fogok feltölteni vacak áruval. :)

Nem szakmai továbbképzés volt a célom blogom létrehozásakor, hanem a laikusok, kívülállók, ismerkedők számára a művészetterápia rejtette lehetőségek megismertetése. Mindezek okán most nem egy –viszonylag részletes- elemzést mutatok, hanem elmondom miért jó Önnek.
Kevés kivételtől eltekintve csoporttal dolgozom, különböző tematikákat követve, más-más eszközöket felhasználva.
A velem egy körben ülőknek sokszor évtizedek óta nem volt kezében ecset, nem dolgoztak temperával, krétával. Tanulni- újratanulni kell miként viselkedik a festék ha vizes a papír, milyen lesz a szín intenzitása ha tömény a festék, és milyen ha vizes, olykor túl vizes. 
Persze, gondolhatják mindezek az ismeretek haszontalanok, jól eléldegéltek enélkül is. Természetesen ez, és a csoportban kialakult jó, bizalmi hangulat csupán (?) egy plusz. 
A témacentrikus csoportnál mikor ismertetem az aktuális témát, a kombinált művészetterápiánál mikor elhangzik az instrukció, majd a zene, látom a meghökkent, zavart, olykor ijedt arcokat. Természetes, hiszen egy ismeretlen helyzettel kell megküzdeni. Ugye ismerős?!  :)
Nap, mint nap ismeretlen helyzeteknek, olykor kényelmetlen szituációknak vagyunk kitéve, amiket saját komfortérzetünk, társadalomban elfoglalt szerepünknek megfelelő elvárásoknak megfelelően saját jól felfogott érdekünkben meg kell oldanunk. 
Miközben megoldjuk a feladatot, megküzdenek az eszközökkel, kreatív erőket mozgósítunk. Egyre könnyebben jönnek a megoldások, jelennek meg az imaginált képek, és alkalomról-alkalomra megtaláljuk, hogy kézügyességünket figyelembe véve miként tudjuk papírra vetni gondolatainkat. Milyen formákat tudunk művészien megjeleníteni. Ez a kulcs! Az így kialakult, feltárt kreativitással, problémamegoldó képességgel tudunk megvívni a mindennapokban megjelenő kihívásokkal, konfliktusokkal. 
Tehát nem „megmondom a tutit” típusú megoldó kulcsokat diktálok le. Ha ezt várja, nem rám van szüksége. Ellenben -segítséggel ugyan-, de mindenki személyre szabottan, személyiségének megfelelően talál önmagára, alakít ki saját megküzdési technikákat. Az egyre könnyebben megoldott feladatok növelik az önbizalmat, ami feloldja a gátlásokat, melyek komoly gátakat jelentenek a mindennapok során sikerességünkben. Hogy mi a siker? Mindannyiunknak más. Van kinek a munkája, egy régen várt pozíció elérése, van kinek egy felhőtlen beszélgetés kamasz gyermekével, van kinek önmaga elfogadása, szerethetősége. 
Mindezekből látható soha nincs két egyforma résztvevő! Mindenki különböző személyiség, ennek megfelelően nem próbálok senkire sémákat, kliséket húzni, könnyűszerrel címkézni és szótárazni. Bizony olykor időben elhúzódik egy-egy diszkusszió (élmények, alkotások, feltárt gondolatok, félelmek stb. pszichológiai közelítésű megbeszélése), mert akkor és ott arra van szükség.
Nos, erről szól a művészetterápia. 
Ha kíváncsi rá kattintson honlapomra, várom jelentkezését! 
www.kepbenvagyok.hu
 

I. 30 éves enyhe mentális retardációjú kliens. Családi háttér megszűnése miatt egy átmeneti otthon lakója. Nála sikeres volt a rehabilitáció, évek óta megváltozott munkaképességűként dolgozik. Korábbi kórházi kezelései alatt folytatott csoportfoglalkozásokon általános standardokat követett a megjelenítések során. Intellektusának, művészeti előképzettség hiányának és alacsony kulturális nívójának imponáló technikájú, témájú és kidolgozottságú képek születtek. Aktuális képén ezt a szintet már meghaladó jeleket, kifejezésmódot is találunk.

A kép szabad témaválasztású, temperával készült, cím nélküli. Az ábrázolási forma infantilis, egyvonalas talaj, konvencionális téma, a vihart (problémákat) elfedő, reparáló nap. 

A lap teljes egészén dolgozik, és ad egy alapszínt a képnek. Ez a szín a jellegtelen, beolvadó, ám jól kezelhető szürke, mely alkalmazása után még bármilyen témájú és hangulatú kép készülhetett. Színválasztása konfliktuskerülő, szorongó személységét jelzi. A kép a jelen idő rögzítése, nyílt fantáziaműködés nélkül. Elmondása alapján megjelenik minden a képen adott pillanatnyi környezetéből. Az időjárás változékonyságát nagyon jól érzékelteti a napsütést elnyomni készülő zord, sötét felhősáv, mely alatt a bizakodást, és a valóságban is bekövetkezett szivárványt ábrázolta. A szivárvány színei teltek, árnyalatok nélkül váltott színekkel. 
Nem a szokványos szivárványábrázolás, ám ennek ellenére a színek mégis harmóniát alkotnak, bár kétségtelenül markánsak. Rajzolója finom, árnyalt érzésekre nehezen kapható, inkább darabos, kapkodó. Figyelemreméltó a kutya emberfejjel történő ábrázolása, valamint feltűnő az orr és a farok test arányaihoz képest nagy mérete. Alkotója fiatal férfi, intim kapcsolat nélkül, így az orr és az égnek meredő farok fallikus szimbólum, mely szexuális élet zavaraira utal. Az „arc” mosolygó, bizakodó. Mindez releváns a kép hangsúlyos részének színhasználatával, ami a jövőbe vetett hitét jelzi, csakúgy, mint az állat félénk, szelíd képe. Ecsetkezelése kissé esetlen, vonalai határozottak, de kevésbé finomak. A képen a központi és hangsúlyos elem a nap sugara – sárga sáv -, az égbolt az összes árnyalatával, szivárványával. E széles és feltűnő nap ábrázolás ellensúlyozni kívánja az élénk, telt szivárványt, illetve a simulékony szürkét, és a melegségre törekvést, valamint formájára tekintettel az erre való nyitottságot jelzi. A kép többi része vázlatszerű, hiányos. Nehezen terelhető és tartósan nem leköthető figyelmű, koncentrációjú egyénre utal. A szürke szín hangulatát ellensúlyozza a sárga élénksége, mely aktivál és az ingerkereső emberekre jellemző. A fa és bokor ábrázolása primitív, egyszerű. A talaj vonalára csak a lap alsó széle utal, egyéb megjelenítés nincs. A növényeket és a kutyát egy síkban helyezi el, nincs térbeli megjelenítés. 
Összességében a kép formai, tartalmi jellemzői a mentális retardáció diagnózissal összefüggésbe hozhatóak. Alkotója szorongó, konfliktuskerülő ám mindemellett bizakodó, reménykedő, legfőképp élete intim szférájában, szexualitásában jelentkező látens problémákkal rendelkező férfi. Egyszerű, infantilis gondolkodásának és alacsony intellektusának megfelelően finom, lágy részletekre, átmenetekre –így tettekre, mozdulatokra- nem, vagy csak tudatos, és kemény munkával képes, ám mindezek ellenére képes normális hétköznapi életre. Szorongását asszertív tréninggel, csoportterápiával, kognitív viselkedésterápiával lehet oldani, ezáltal kapcsolatot is könnyebben tud majd kialakítani.

Míg újra saját gondolatokkal jelentkezem, addig szeretnék kitartó látogatóimnak egy televízió műsort ajánlani az új év második napjára. Bár a Duna televízió szerkesztői a vallási műsorok közé sorolták, nem a szakrális vonal játsza a főszerepet (természetesen nem tudom a szerkesztők mivé varázsolták az általam is ismert és elismert munkát), hanem a tevékenység, amely mi más lenne mint a művészetterápia. :)

Lássuk akkor a kedvcsináló idézetet a televízió honlapjáról:

"2010.01.02., szombat
12:05
A balassagyarmati börtön régi kápolnáját a közelmúltban felújították. Egy képzőművész irányításával maguk a rabok dolgoztak a szakrális tér kialakításán, amely túl azon, hogy csökkentette a kivitelezési költségeket, fontos terápiás eszközzé vált a büntetés-végrehajtási intézet nevelési programjában. Az elítéltek így hasznosan tölthették az egyébként elveszettnek tűnő időt, sőt akár szakmát is szerezhettek börtönéveik alatt. A rehabilitációs folyamat lényege, hogy szabadlábra kerülésük után új életet kezdhessenek."

Forrás: 

 www.dunatv.hu/musor/musorok/istenkezeben.html

Minden kedves olvasómnak, érdeklődőnek és szurkolónak 

BÉKÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

Jövőre ugyanitt!

Mikor szikra gyúlt fejemben hogy blogot írok művészetterápiás munkámról, tapasztalataimról egy dologról elfelejtkeztem. Az időről. Ez az a jelenség amiből a legkevesebb van jelenleg. Az igazat megvallva örülök neki. Azt jelenti van dolgom, van mit tenni.

Itt sorakoznak a rajzok előttem az asztalon amikről írni szeretnék. Köztük depresziós, magányos, szuperszenzitív 13 évesé, sematizálásra kényszerített olasz óvódásé, szuicid férfié, illetve szkizoid nőé. Türelmet és időt kérek!

Tegnap nagy eseményen estünk át.

Gyógytornász munkatársammal megnyitottuk HELY-ünket. ZEG-Zug Egészség Kuckó néven. 

Az elmúlt hetekben mindennapi munka mellett esténként, hétvégenként ez nyújtott elfoglaltságot. Most már "csak" annyi hiányzik ,hogy az emberek felfedezzék. Hogy ne csupán a gyógyszerekben lássák a gyógyítás, a szenvedésnyomás enyhítését. Hogy életszemléletük, látásmódjuk megváltozzon. Nem lesz könnyű ez egy vidéki megyeszékhelyen. El kell fogadtatunk, fel kell ismertetni, hogy aki önismereti csoportba jár az nem hülye, és nem bolond az sem, akinek olykor vagy akár rendszeresen beszélgetésre, kis iránymutatásra, vagy egyszerűen csak megerősítésre van szüksége, hogy "ez az! Jól csinálod!"

Hosszú lesz az út. Tudom milyen görcsökkel ülnek be hozzám akár csoportra, akár egyéni beszélgetésre az emberek. De tudom azt is, milyenek amikor távoznak! 

Mindemellett nagy munka. Rettenetesen nagy. Meglátni, felismerni mi az, amit eddig rosszul csinált, mi az a jó amit nem lát, "nem tud" észrevenni. Strapás. De megéri. 

Láttam tegnap arcokat, akik bizalommal fordultak felém, láttam előítéleteseket is. Ráérek. Úgy sincs időm. :)  Hiszem, előbb-utóbb ráébrednek az emberek hogy könnyebb kivülről szépnek, fiatalosnak tűnni, könnyebb érvényesülni, túllépni az akadályokon, ha belül rend van. Itt vagyok! Használjanak ki! Romboljunk, majd építsünk újjá, immár erős alapokkal, keményre égetett téglával, és stabil tetővel!

Pár képet töltök fel ZEG-Zugról, ami köztünk mindig a HELY marad, illetve a linkjét ide biggyesztem, aztán visszatérek a pénteki esztergomi művészetterápiás előadásomhoz, aminek végleges szövege még igencsak fésülésre szorul. Jaj, az az IDŐ!

zegzugkucko.hupont.hu

Ezzel a post-tal befejezem börtönélményeimet. :)

Mivel a program pályázati támogatásból valósult meg, nem tudtam teljesen előre tervezni, ami nagy hátrány, de nem áthidalhatatlan. Így menet közben derült ki lesz még egy, aztán még egy alkalom, akkor viszont már a zenés festés lefutott, így témacentrikus feladatokat szúrtam be a bónusz alkalmakra.

Így került a repertoárba a Címerpajzs készítés, ahol általában terveiket, vágyaikat vetették papírra, illetve olyan is akadt aki "mesterségem címere" típusú rajzot készített. A pajzsok alakzata széles skálán mozgott, szinte nem volt kettő egyforma alakú, és többségük teljesen eltért a konvencionális címer alakzattól. A természet gyakran szerepelt a képeken, utalva a bezártság kínzó érzésére, a szabadságvágyra. Természetesen közvetlenül is megjelentek a rácsok, ami a realitás mellett, a valóság elfogadását, a történtek nem tagadását jelentik, és pozitívumként is értékelhetők. Megjelentek a drogok szimbólumai -marihuána levél, tabletta stb.-, illetve a holland fogvatartott országa címerét készítette el, otthona és családja égető hiányát jelezvén. 
A címerpajzsok témájához hasonló alkotások születtek a "Jövőkép" ábrázolások során. Akadt, aki egy egyszerű kispolgári létről álmodott, ám a többiek lelohasztották lelkesedését, mondván szabadon bocsátásakor már a kapuban várják társai és ebből az életformából nincs kiút. Volt, aki köntörfalazás nélkül kijelentette, míg becsületes munkából próbált megélni nem jutott előbbre, így ha nem történik gyökeres változás a társadalomban, tőle se várjanak változást. Egyikük pedig nemes egyszerűséggel egy hatalmas kérdőjelet készített.

Ez volt a program záró alkalma, és nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek az eredmény, ám értékeltem őszinteségüket, mert az időközben elnyert bizalmat is jelez. 
A rajzok, és az olykor bizony vastaghangú bekiabálások, cinizmus és fegyelmezetlenség ellenére gyakorlatilag mindenkinél felszínre kerültek értékek, együttműködési készség és felelős, komoly gondolkodás. A tekintetekből kiolvasható volt a ki nem mondott, ki nem mondhatott érzés, felismerés. A vagány, kivívott tiszteletet, pozíciót védő szavak mögött az alig észlelhető, rezdülések, nonverbális üzenetek, melyek biztossá tették, hogy ez a folyamat több volt, mint időtöltés és extra kedvezmények megszerzése. Csupán egyetlen résztvevő volt, aki a foglalkozások során végig infantilis személyiség jeleit mutatta, éretlen beszólásaival zavarta a többieket a munkában.  Ám még őt sem szabad címkéznünk, mert testalkata és fiatal kora miatt felmerült bennem az én-védő mechanizmusként használt un "clown" szerep felvétele.
Mindannyian gazdagodtunk. A csoport résztvevői és vezetője is. Bár kétségtelen vannak esetek, személyiségek mikor ezek feldolgozása és felismerése több időt is vesz igénybe. Folytatásra érdemes, innovatív kezdeményezésnek vélem, ám a csoportdimanika és a folyamat érdekében legközelebb kisebb létszámmal. 


 Kapcsolódó képek még mindig egyenlőre csak itt:

www.kepbenvagyok.hu/Galeria/Borton_muveszetterapia.html